11. heti tanmesénk – döntésekről, következményekről |
2014-03-16 14:07:58 |
11. heti tanmesénk … Arról, hogy a fontos döntéseket érdemes alaposan megfontolni, mert nemcsak rövid távú eredmények, hanem hosszabb távú következmények is járhatnak vele.
(Kovács Barnabás „39 firkás tanmese” c. könyvéből, a szerző engedélyével.)
Leila, a gyönyörű fiatal lány szüleivel éldegélt egy kis török faluban. Ugyanott élt Ali is, a kereskedősegéd, aki halálosan szerelmes volt a lányba. Szerelme nem maradt viszonzatlanul, Leilának is kedves volt az izzó szemű, sudár ifjú. A két család jól ismerte egymást, és nem volt kifogásuk a szerelem ellen. Így aztán nemsokára megtartották az eljegyzést. A két fiatal boldogan tervezgette a jövőt, izgatottan várták az esküvő napját, amikor végre beteljesülnek vágyaik.
A Sors azonban másképp döntött. Egy napon maga a felséges szultán hajtott keresztül népes kíséretével a falun, s a bámészkodó tömegben megpillantotta Leilát. Megálljt parancsolt a menetnek, hogy közelebbről is megnézze a gyönyörű lányt… És Leila másnap már a szultán háremében búslakodott. Nem érdekelte a sok ékszer, a szép ruhák, semmire sem tudott gondolni, csak szerelmére, Alira, akitől elragadta a szultán parancsa. Tudta, hogy soha nem láthatja már újra szerelmét, de azt is tudta, hogy elfelejteni sem tudja soha többé. Éjjelente Alira, be nem teljesedett szerelmükre gondolva sírta tele párnáját. Nappal pedig könnyáztatta zsebkendőkbe fojtotta a nehéz bánatot.
Ali ugyanezt érezte, a messzi kis faluban. Homályos, zavarodott tekintettel járta a falu szűk utcáit, sírva szólítgatta kedvesét. Az imádott lányt, akit a szultán még azelőtt aranyketrecébe záratott, mielőtt igazán egymásé lehettek volna. Ali úgy érezte, hogy életének már csak egyetlen célja maradt, megkeresni Leilát. Legalább egyszer, még egyszer látni, átölelni kedvesét. Eladta mindenét, felkerekedett és elment a fővárosba. Kivett egy kis szobát a szultán palotájának közelében, és napjait azzal töltötte, hogy próbált hírt szerezni kedveséről. Nemsokára megtudta, hogy Leila valóban itt lakik a palotában, a szultán háremében. Ettől kezdve éjjel-nappal azon törte a fejét, hogyan juthatna szerelme közelébe. Egyszer meghallotta, hogy háremőrt keresnek a palotában. Jelentkezett, fel is vették, és ekkor szembekerült élete legnehezebb döntésével. Mert az állás elfoglalásának természetesen az volt a feltétele, hogy alávesse magát a szükséges műtétnek. És Ali úgy döntött, megteszi. Úgysem ér az élete semmit Leila nélkül. Most majd legalább a közelében lehet, láthatja őt. Így is történt.
Telt-múlt az idő. Egyik nap Leila a palotában sétálva nem akart hinni a szemének. Szerelme, Ali jött vele szembe a folyosón. Igen, ő volt az, Ali, kétség sem fért hozzá. Leila boldogan sikoltott fel, és rohant oda kedveséhez. – Ali! Szerelmem! Tényleg te vagy az? Mondd, hogy nem álmodom! Hogy jutottál be? Szökjünk meg! Gyerünk! Mikor indulunk? Ali remegő hangon válaszolt. – Leila! Egyetlenem! Igen, én vagyok az! Igen, itt vagyok! – majd lehajtott fejjel hozzátette – De bejutásomnak nagy ára volt.
Leila értetlenül nézett kedvesére. Nézte, nézte Ali sápadt arcát, és egyszerre mindent megértett Könnyekkel telt szemét szomorúan emelte szerelmére, és csendesen megkérdezte: – Akkor meg minek jöttél ide? Utoljára frissítve: 2014-03-16 14:16:47 |