4. heti tanmesénk.

A Paradicsomról, Ádámról és Éváról.

Egyfajta magyarázat, persze egyáltalán nem biztos, hogy hiteles.

 (Kovács Barnabás „39 firkás tanmese” c. könyvéből, a szerző engedélyével.)

Ádám nagyon jól érezte magát a Paradicsomban. Ette a fák zamatos gyümölcseit, itta a forrás hűsítő vizét, úszkált a vízesés alatti kis tóban. Vagy éppen sziesztázott, mint most, amikor ebéd utáni békés szundikálásból ébresztette az Úr hangja.

És mondá az Úr.

–     Ádám, figyelj rám! Látom, hogy boldogan élsz itt nálam, a Paradicsomban. Azt szeretném, hogy még boldogabb légy, ezért enyhíteni akarom a magányodat. Mit szólnál, ha adnék neked egy társat? Egy gyönyörű, vonzó, csodás testű nőt, aki ugyanakkor intelligens és szórakoztató is. Lelki támaszt nyújtana bánatodban, főzne rád, mosna rád. Éjszakánként pedig melléd bújna, és itt most nem részletezett, de nagyon-nagyon jóleső, igencsak kedvedre való dolgokat csinálna. Nem bánná, sőt bátorítana, hogy akár hetente elmenj kirúgni a hámból a barátaiddal. Sőt! Esténként odahozná a papucsodat, hideg sörrel várna, ha hazaérsz. Örömmel nézné veled tévén a focimeccseket, és jobban ismerné a Bajnokok Ligája eredményeit, mint Knézy Jenő. Na, hogy tetszik a dolog? És ezért a csodálatos társért cserébe mindössze az egyik lábadat és az egyik kezedet kérem viszonzásul.

Ádámnak nagyon tetszett az dolog, de hát hogyan éljen ő ezentúl egy lábbal és egy kézzel? Kétségbeesetten nézett az égre, és szomorúan csóválta a fejét.

Az Úr látta Ádám nehéz dilemmáját, módosított hát ajánlatán.

–     Jól van, értem mi a bajod, mondok hát mást. Megkapod a társadat, szép is lesz, okos is. Hetente egyszer mellébújhatsz az ágyban. Belenyugszik, ha néha, mondjuk félévente elmész a barátaiddal bulizni. Papucsbehozatalról és hideg sörről már szó sincs, de a konyhában rágyújthatsz,  kisebb zsörtölődés és vita után pedig megnézhetsz egy-egy meccset a tévében. Mármint úgy értem, ha nincs éppen a Barátok közt vagy más szappanopera. Viszont megtarthatod a kezeidet, és csak az egyik lábadat kérem cserébe ezért a társért.

Ádám elgondolkodott. Látszott rajta, hogy őrlődik magában, nem könnyű döntésre jutnia.

Néhány percnyi fejtörés után tétován felnézett az égre, és így szólt.

–     Értem Uram. És mondd csak, mit kapnék cserébe egy oldalbordáért?