. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Disznóságok Kistarcsán
2014-02-01 19:44:23
Disznóságok Kistarcsán

Disznóságok Kistarcsán

Február első napján, szombaton, igazi „disznóöléses” időjárás mellett rendezték meg Kistarcsán a böllérfesztivált.

Immár harmadik alkalommal.

 

Az időjárás kegyeibe fogadta a versenyzőket és a nézőket. Igazi téli hideg, de szép, tiszta égbolt fogadta az uszoda melletti térre kilátogató közönséget. Az egész napos rendezvény sok érdeklődőt vonzott.

 

A jó hangulatról a színpadon lakodalmas zene, népdal- és néptáncbemutató, a téren pedig forralt bort, és pálinkát árusító pavilonok gondoskodtak.

A versenyzők egyébként nem nagyon álltak sorban a pavilonok előtt, hanem általában saját „munícióval” védekeztek a hideg ellen. Ahogyan az egy igazi böllércsapattól el is várható.Böllér

 

Délután négy körül már több alkalmi táncospár ropta a lakodalmas zenére a színpad előtt, és „csak úgy”, a sátrak között is.

A jó hangulat, a vidámság ismét bizonyította a régi magyar mondás igazságát, mi szerint „Nem erőszak a disznótor.”  

Persze a disznók véleménye erről a kérdésről valószínűleg egészen más.

 

Egy pici árnyékot azért vetett a rendezvényre, hogy a részvevők a nagy hidegben két kategóriába sorolódtak.

 

Volt a tömeg, aki a téren vacogva szorongatta a forraltboros poharat, vagy állt sorban a pálinkát árusító pavilonok előtt.

És voltak a kiváltságosak, akik az iskola épületébe is bemehettek, ahol nem csak melegedni lehetett.

 

Nem sikerült megtudnunk, hogy kik és hogyan kerülhettek be azon kiváltságos kevesek közé, akik számára nyitva volt az iskola, de az biztos, hogy – mint mellékelt képünk is bizonyítja – egyszerű földi halandók csak a küszöbig juthattak el.

 

Pedig – név nélkül nyilatkozó informátorunk szerint – odabent sem sorba állni, sem fizetni nem kellett a felesekért vagy a dúsan terített asztalokért.

 

Disznóság

 

Stílszerűen szeretnénk fogalmazni, ezért csak annyit teszünk hozzá: disznóság.

 

Fotógalériánk a rendezvényről itt található. (Kattintson a szövegre!)

Utoljára frissítve: 2014-02-01 21:26:23

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munká...
Bővebben >>