. Ma Emma napja van.
Egy félidőn át állta a sarat a GSK
2013-08-29 22:51:03
Egy félidőn át állta a sarat a GSK

Egy félidőn át állta a sarat a GSK

Egy félidőn át tartotta lépést ellenfelével a Gödöllői Sport Klub focicsapata a Magyar Kupában. Végül meg kellett hajolnia a magasabb osztályban játszó Szeged előtt.


Mindenki tudta, hogy nagy bravúr lenne a továbbjutás, hiszen az ellenfél az NB III-as Szeged csapata volt. Bár a végére érvényesült a papírforma, és a Szeged kettő nullra győzött Gödöllőn, a GSK csapatát nem érheti szemrehányás. Tisztességesen helytálltak a fiúk. Az első félidő végén még döntetlen volt az állás, és helyzeteik is voltak a hazaiaknak. Jól játszott a Gödöllő, de a második félidőben esett két találat végül a szegedieknek jelentett továbbjutást.

 

Úgy tűnik Jenei Sándor jól összerakta a GSK csapatát, és ha a bajnokságban úgy folytatják, ahogy eddig tették, akkor még akár komoly meglepetés is lehet a végére. Ebben reménykedünk, és szurkolunk a csapatnak!

 

A mérkőzés játékvezetője a FIFA licensszel rendelkező Gaál Gyöngyi volt. A harmincas éveiben járó szőke „sípmesternő” sokak szerint az egyik legcsinosabb tagja a magyar játékvezetői karnak.

Utoljára frissítve: 2013-09-02 14:05:56

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>