15. heti tanmesénk …

Arról, hogy nem lehet mindent csak a saját szempontjaink szerint vizsgálni. Vannak az életben érthetetlen, megmagyarázhatatlan dolgok. Ezeket nem kell szeretni, de érdemes tudomásul venni.

 (Kovács Barnabás „39 firkás tanmese” c. könyvéből, a szerző engedélyével.)

Volt egyszer egy kisvakond. Eljött a nagy nap, amikor életében először elkísérhette édesanyját a felszínre. Kidugják a fejüket a földből, és a kisvakond ámuldozva kérdezi édesanyját.

–  Anyu! Mi ez a gyönyörű kék a fejünk felett? És mi az a nagy sárga korong, ami olyan jólesően melengeti a bundácskámat?

–  Az a kék az ég, az a sárga korong pedig a napocska, ami bevilágítja az egész földet.

–  És mi ez a szép zöld szőnyeg, amelyik körülölel minket? És mik azok az ezerszínű csodálatos valamik, amelyek ebből a zöld szőnyegből nőnek ki?

–  Ez a zöld szőnyeg a rét, azok az ezer színben tündöklő csodák pedig a virágok.

–  És mik azok a kis állatok, amelyek körös-körül repkednek és olyan szépen énekelnek?

–  Azok a kis állatkák a madarak. Az ő édes énekük tölti be a rétet.

A kisvakond elgondolkodott a hallottakon, majd kissé értetlenkedve kérdezi.

– Anyu! Itt ez a csodálatos világ. A napocska, a rét, a virágok, a kismadarak. Minden olyan csodálatos! De akkor miért élünk mi mégis odalent, a föld alatt?

Édesanyja megsimogatja a kisvakond buksiját, szemében megjelenik egy ici-pici könnycsepp, s kicsinyét magához ölelve így válaszol:

– Azért kisfiam, mert az a hazánk.